Szent Anna Magán Nőgyógyászati Rendelő Debrecen
Az
orvosi pályán eltöltött több mint két évtizedes múlttal a hátam
mögött 2006-ban megnyitottam magánrendelőmet. Már régóta eltökélt
szándékom volt egy olyan magán nőgyógyászati rendelő
létrehozása Debrecenben, amelyet elhelyezkedése,
megközelíthetősége, belső térkialakítása és stílusa, valamint
funkcionalitása, felszereltsége és műszerezettsége tekintetében
egyaránt a tökéletesség jellemez. A hosszas tervezgetés során
latba vetettem a nőgyógyász pályafutásom során megszerzett összes
tapasztalatomat, valamint figyelembe vettem sok-sok páciensem
véleményét, orvos kollégáim tanácsát, jó és rossz példáját. Azt
hiszem, nem volt hiábavaló a gondos, körültekintő, kompromisszumot
nem tűrő odaadó munka, melynek végeredményeképpen elkészült a
Szent Anna Nőgyógyászati, Szülészeti és Ultrahang Rendelő. Úgy
érzem, sikerült megalkotni álmaim rendelőjét.
Képgaléria
Az
épület, melyben a magánrendelő kialakításra került, Debrecen belvárosában,
a Szent Anna utca 48. szám alatt - a Kandia utca kereszteződésénél
található. Ez egy gyönyörűen felújított, régi, magas belterű földszintes
cívis műemlékház, mely 1894-ben épült. A épület közvetlenül az
utcáról érhető el, a bejáratot egy impozáns, zárt lépcsőházi folyosó
köti össze a rendelő váróhelységével. Belső kialakítása, stílusa
impozáns, méltó egy patinás műemlékházhoz. Méretei ideálisak egy
modern, jól felszerelt magán nőgyógyászati rendelő számára. Két
nagy felszereltségű (ultrahang, kolposzkóp, LEEP műtéti berendezés,
stb.) vizsgáló, egy külön 4D Ultrahang és CTG szoba, valamint a tágas, hangulatos
váróhelység és a mosdók alkotják a nőgyógyászati komplexumot.
A rendelőben párhuzamos rendelés nem folyik, így gyakorlatilag
itt minden a saját pácienseim diszkrét, magas szintű ellátását
szolgálja, szem előtt tartva betegeim intim szférájának sérthetetlenségét.
A váróhelység kialakításánál arra törekedtem, hogy már a belépés
pillanatában megtapasztalható legyen az itt áradó nyugodtság illetve
bizalom atmoszférája. A rendelő, belvárosi elhelyezekdésének köszönhetően
jól megközelíthető, közvetlenül előtte is lehet gépkocsival várakozni.
A váróban ingyenes Wi-Fi használatot biztosítunk pácienseink számára
A
Szent Anna magánrendelő felszerelése a világon jelenleg elérhető
legmodernebb műszerekkel, készülékékekkel történt. Felszereltség
tekintetében a rendelő a 21. század elvárásainak megfelelő legmagasabb
szakmai követeléseknek is eleget tesz. Többek között korszerű,
nagy teljesitményű ultrahangkészülék, betegmonitorok, CTG készülék,
videó kolposzkóp, elektronikus adat és képtárolási berendezések,
mikroszkóp, kislabor felszerelés segítik a diagnosztikai és gyógyító
munkát. Ennek köszönhetően gyakorlatilag minden, a szülészet-nőgyógyászat
terén előforduló ambulanter, altatás nélkül megoldható vizsgálatot
és beavatkozást el tudunk végezni - beleértve az ultrahang-vizsgálatokat,
a 4D ultrahang és magzati CTG, valamint a mikroszkópos vizsgálatokat éppúgy, mint
a kisebb műtéti beavatkozásokat is. Mint nőgyógyász magánorvos,
elsődleges célom, hogy a magánrendelő betegei olyan szintű ellátásban
részesüljenek, amely számukra a leggyorsabb gyógyulást eredményezi,
miközben a lehető legcsekélyebb kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel
kelljen szembesülniük. Számomra fontos, hogy a hozzám forduló
páciensek minél elégedettebben, gyógyultan, magukat biztonságban
érezve távozzanak a rendelőmből.
Amennyiben szülészeti ellátás vagy nőgyógyászati műtét alkalmazása válna szükségessé, úgy az intézeti háttér a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján (Debrecen Nagyerdei Körút 98.) vagy a Debreceni Kenézy Gyula Megyei Egyetemi Oktató Kórházban biztosított.