Azokat
a hanghullámokat, amelyek frekvenciája 20000 Hz-nél magasabb,
ultrahangnak nevezzük. Ezek a magas hangok az emberi fül számára
már többnyire nem hallhatók. Amikor az ultrahang egyik közegből
a másikba lép, energiája csökken, iránya megtörik, esetleg visszaverődik,
tehát úgy viselkedik, mint a többi hullám. A különböző szövetek
különböző mértékben nyelik el és verik vissza a vizsgálófej által
kibocsátott ultrahanghullámokat. A vizsgálófej ez utóbbiakat felfogja
és érzékeli, majd elektromos jellé alakítja vissza, melyből végül
is egy képernyőn kép jelenik meg. Az ultrahang mára nélkülözhetetlen
eszközé vált az orvosi gyakorlat számos területén. Ezen belül
is kiemelkedő jelentőséggel bír a szülészeti--nőgyógyászati diagnosztikában.
A diagnosztikus ultrahang esetében passzív felhasználásról beszélünk,
ami alatt azt értjük, hogy az alkalmazott ultrahang energiája
kicsi, és nem okoz változásokat a vizsgált szövetekben. A kis
energia miatt jelen tudásunk szerint az emberi szervezetet nem
károsítja. Egyetlen megbízható, nagy esetszámú tanulmány sem igazolta
az ultrahang esetleges magzatkárosító hatását.
A szülészeti-nőgyógyászati
diagnosztikában az ultrahang segítségével többek között ultrahang
képet készíthetünk a méhben elhelyezkedő magzatról, meghatározhatjuk
a szervek méreteit, valamint cystákat, daganatokat mutathatunk
ki. Az ultrahang kép jellegéből a szakember következtethet arra,
hogy adott esetben a felismert daganat jó vagy rossz indulatú-e.
Az ultrahang-vizsgálatok segítségével súlyos fejlődési rendellenességek,
valamint anyai és magzati veszélyállapotok ismerhetők fel időben.
A modern terhesgondozás ma már nem nélkülözheti az ultrahang által
nyújtott hatalmas segítséget.
Rendelőnkben
2D és 4D ultrahang vizsgálat is folyik. A 2D ultrahang-vizsgálat egy nagyon korszerű, nagyteljesítményű
General Electric ultrahangkészülékkel történik. Ez a készülék
két különböző vizsgálófejjel rendelkezik:
1. hasi vizsgálófej a hason keresztül
végzett (TAS: Transzabdominális Szonográfia)
vizsgálatokhoz
A hasi ultrahang vizsgálófej egy
alacsonyabb frekvenciás készülék, amelynek teljesítménye kellően
nagy ahhoz, hogy a hason keresztül történő vizsgálat során a viszonylag
távolabb eső részekről is megfelelő, értékelhető információt szolgáltasson.
A hasi vizsgálatot a kismedencéből kiemelkedő
képletek vizsgálatára, elsősorban nagyobb terhességek, illetve
nagyobb daganatok vizsgálatára használjuk. Terhességi vizsgálatokhoz
a 12. hét után hasi vizsgálófejet használunk, de gyakran mint
kiegészítő vizsgálatot alkalmazzuk a hüvelyi vizsgálat mellett.
2. hüvelyi ultrahang vizsgálófej
a hüvelyen keresztül végzett (TVS: Transvaginális
Sonográfia) vizsgálatokhoz
A hüvelyi fejek magasabb frekvencián
működnek, és felbontásuk lényegesen nagyobb a hasi fejekhez képest,
ezért sokkal precízebb, részletgazdagabb képet adnak. Teljesítményük
viszont kisebb, mint a hasi fejeké, ezért ezeket közelebb kell
helyezni a vizsgált területekhez. Emiatt ezt a hüvelybe behelyezve
használjuk, s így a méh, petefészek esetében több információhoz
jutunk, mint a hasi fejek alkalmazása esetében. A
hüvelyi vizsgálófejet a kismedencében megbúvó eltérések felismerésére
használjuk tehát elsősorban a kis terhességek és a nőgyógyászati
eltérések diagnosztikájában. Általános nőgyógyászati vizsgálatokhoz
általában ezt alkalmazzuk. A tökéletes sterilitást egyszer használatos
eszközök alkalmazásával tudjuk megoldani.
Hüvelyi ultrahang-vizsgálat
esetén az üres hólyag, míg hasi vizsgálat esetén többnyire a telt
hólyag tekinthető optimálisnak. Célszerű előre tisztázni az ultrahang-vizsgálat
előtt, hogy várhatóan telt, vagy üres hólyag lenne a legmegfelelőbb
a vizsgálat szempontjából, mert ez nagymértékben megkönnyítheti
a kiértékelést.
A
vizsgálat eredményessége függ az ultrahang készülék és annak vizsgálófejének
minőségétől, a vizsgálatot végző szakember szakértelmétől, valamint
a páciens anatómia adottságaitól (pl. a vastag hasfal, az elhízás
sokszor nehezíti vagy értékelhetetlenné teszi a vizsgálatot),
de mindemellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a vizsgálat
korlátait sem. Tudni kell, hogy 100%-os hatásfokkal ez
a diagnosztikai módszer sem képes minden esetben, minden elváltozást,
rendellenességet feltárni, de alkalmazása mellett a kóros állapotok
korai, időben történő felismerésének esélye nagyságrenddel nő.
Több, mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezem a nőgyógyászati
ultrahang diagnosztika területén, s a Ph.D. tudományos fokozatot
is e témakörben szereztem - “summa cum laude” eredménnyel.
A készülékek
óriásit fejlődtek, a digitális technika soha nem látott minőségű
képalkotást tesz lehetővé. A szűrővizsgálatok napjainkban elsősorban
2 dimenziós formában (2D) történnek, a 4D ultrahangkészülékekkel - elsősorban a páciensek számára,
tehát nem szakmai kiértékelés céljából - látványosabb emlékképek
illetve videók készíthetők a magzatról. Amíg a 2D ultrahang a magzat testének egyetlen metszetét tudja csak ábrázolni, a 4D ultrahang egy speciális computer segítségével térbeli (3D) képet tud megjeleníteni, és életszerűen képes ábrázolni a magzatot. A negyedik dimenzió (4D) az idő. Mint ahogy a mozifilmek esetén, a gyorsan egymás után készült képkockákat valós időben lejátszva (3-4 kép másodpercenként) mozgófilmet kapunk, amelyen világosan megfigyelhető a baba mozgása.
Nőgyógyászati ultrahang-vizsgálat
Terhességi
ultrahang-vizsgálatok
4D ultrahang-vizsgálat - babamozi
Legfontosabb
kefejezések jelentése az ultrahang-vizsgálati leletekben